A dohányzás felerősíti a hátfájást

A dohányzás az egyik legrosszabb és legkárosabb emberi szokás, ami az egészségesen élők számára egy igencsak érthetetlen cselekvés, sokan azonban annak ellenére is kockára teszik életüket, hogy tisztában vannak a cigaretta egészségkárosító hatásaival.

A kutatók szerint egyébiránt a dohányzással összefüggésbe hozható hátfájás kialakulása gyakran nem testi, inkább lelki, illetve mentális eredetű, ezáltal forrását gyakran az agyban kell keresni, hiszen a függőséggel hozható összefüggésbe.

A dohányzás és a hátfájás kapcsolata

Kutatók ráadásul most egy újabb negatív hatását fedezték fel a rendszeres cigarettázásnak, ezáltal a sok nikotin nem csak tüdőrákot okozhat, illetve károsíthatja érrendszerünket, hanem nagyon súlyos hátfájásokat is előidézhet, amit csak és kizárólag a leszokás szüntethet meg.

Egy új tanulmány szerint a rendszeresen cigarettázó emberek jelentős részének rendszeresen jelentkezik hátfájása a cigarettázásból kifolyólag, sokan azonban észre sem veszik ezt, hiszen a dohányzás miatt felléphet a tüdőfájdalommal, vagy tüdőszúrással együtt járó fájdalom is, amit sokan nem tulajdonítanak nagy problémának, holott az egyik legnagyobb gond, ami csak jelentkezhet a dohányzás hatására.

Ha ilyet tapasztalunk, az első dolgunk legyen életmódot váltani, és leszokni a cigarettáról, hiszen a hátfájás akár súlyosabb, kialakuló betegségek előjele is lehet.

A kutatók szerint egyébiránt a dohányzással összefüggésbe hozható hátfájás kialakulása gyakran nem testi, inkább lelki, illetve mentális eredetű, ezáltal forrását gyakran az agyban kell keresni, hiszen a függőséggel hozható összefüggésbe.

A dohányosok ugyanis nagy általánosságban nehezebben tudják elviselni a fájdalmat olyan esetben, ha nikotinra vágynak, és mindez valamiért a hát környéki fájdalmak tekintetében sokkal jellemzőbb. A szakértők szerint mindez azért, mert a cigarettázás a tüdőt viseli meg a legjobban, aminek a problémái általában a hátba sugároznak ki. Ha ilyet tapasztalunk, haladéktalanul tegyük le a cigarettát, és menjünk el tüdőszűrésre!

A dohányzásról való leszokás a keringési rendszerünknek is jót tesz, főleg, ha szeretnénk életmódot váltani és sportolni, például futni.

i