A kakaó javítja memóriánkat

Hiába hallottuk már gyerekkorunk óta, hogy a kakaó, de legfőképpen a belőle készült csokoládé csak árt a fogainknak és elhízunk tőle, a legfrissebb kutatások most azt állítják, hogy a kakaó képes javítani és szinten tartani memóriánkat.

A kakaó összetevői képesek segíteni agyunk vérkeringését, vagyis frissességünkre és memóriánkra is jó hatással vannak.

A kakaó jótékony hatásai

Nem kellettek hozzá kutatások sem a múltban, hogy az emberek rájöjjenek: amennyiben egy nagyobb szellemi megmérettetés előtt szeretnék egy kicsit alaposabban is felfrissíteni magukat, akkor a csokoládénál jobb módszer aligha létezik erre.

Noha a legtöbben úgy gondolták eddig, hogy ez a csokiban megtalálható nagy mennyiségű cukornak köszönhető, a kutatások szerint azonban inkább a kakaóbabnak, ami képes memóriánk javítására is.

Tengerentúli kutatók egy igencsak reprezentatív felmérés során sikerült összefüggéseket találniuk a szakembereknek arra vonatkozólag, hogy amennyiben minden napunkat úgy indítjuk, hogy reggel elfogyasztunk egy csésze kakaót, akkor memóriánk sokkal frissebb és aktívabb lesz egész nap, mintha csak tejet, teát vagy kávét ittunk volna.

A megdöbbentő összefüggésre a szakemberek természetesen már tudományos magyarázatot is találtak, ezáltal kiderült, hogy a háttérben a kakaóbab egyik eddig még nem igazán ismert hatása húzódik meg, amelynek során annak összetevői képesek segíteni agyunk vérkeringését, vagyis frissességünkre és memóriánkra is jó hatással vannak.

A kutatók így nem csak gyerekkorban, hanem főként időskorban is nagyon ajánlják a rendszeres kakaófogyasztást, hiszen eredményeik alapján ezzel az emberek megelőzhetik, hogy kialakuljon az időskori feledékenység, vagy figyelemzavar.

A kakaóbabban lévő nagy mennyiségű antioxidáns egyébiránt szervezetünk egészségéhez is nagyobb mértékben hozzájárul, így fogyasszunk magas kakaótartalmú csokoládét, hogy mindig frissek maradhassunk!

Mindemellett a kakaó élénkítő hatása nagyon jól jön, amikor edzeni készülünk, például futni, vagy szobakerékpározni

i