A lila paradicsom megdöbbentő hatása

A rák ellenszerét már hosszú-hosszú évtizedek óta kutatja az emberiség, ám egészen idáig még nem sikerült rábukkanni olyan csodaszerre, ami valóban hatékony segítséget nyújtana.

A lila paradicsom a szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzés emellett a rákos megbetegedések megelőzésében is szerepet játszhat.

Most azonban, az Egyesült Királyságban élő kutatók kísérleteket végeztek néhány génmódosítással létrehozott szuperétellel, az eredményeik pedig meglepőek lettek.

A lila paradcsom hatékony segítség

A lila paradicsom például, ami nemrég lett kikísérletezve hatékony segítséget nyújthat számos rettegett betegség megelőzésében. Még az is megeshet, hogy a lila paradicsom lesz az a szuper étel, amelyet igazi csodaszerként fogyaszthatunk a jövőben a rákos megbetegedések megelőzésének céljából.

A John Innes Központban elvégzett kísérletben olyan patkányokat figyeltek meg a szakemberek, amelyek daganatok kialakulására való hajlamot hordoztak önmagukban. A patkányok egy része sok lila zöldséget kapott táplálék gyanánt, míg a többi patkány egyáltalán nem ehetett semmiféle paradicsomot, sem lilát, sem pedig pirosat.

Az eredmény meghökkentő lett, hiszen azok az állatok, amelyek kaptak a lila paradicsomból, sokkal hosszabb ideig éltek, mint azok, amik nem ehettek paradicsomot. A lila paradicsom kikísérletezése során a kutatók mindvégig szem előtt tartották az úgynevezett anticianinokat, amelyek nagy mennyiségben lelhetők fel a szederben vagy a feketeribizliben is, vagyis más, lilás színű gyümölcsökben.

E két említett gyümölcs például köztudottan hatékony segítséget nyújt a szívbetegségek, a rák vagy az idegrendszeri megbetegedések kialakulásának megelőzésében. Emiatt a kutatók egy olyan lila génmódosított zöldséget akartak megalkotni, amely jelentős mennyiségben tartalmaz antociaminokat.

A tervük remekül sikerült, így a lila paradicsom már nem álom többé. A nagy mennyiségű anticiamint tartalmazó lila paradicsommal etetett patkányok 182 napig voltak életben, míg a paradicsomot nélkülöző étrenden tartott egyedek átlagosan csupán 142 napot éltek.

Mindez alátámasztotta a kutatók azon feltételezését, miszerint a rák megelőzésére tökéletesen alkalmas lehet a nagy mennyiségű antociamint tartalmazó zöldség. A patkányok esetében remekül működő lila paradicsomos kúra tökéletesen működött, az embereken való tesztelés még várat magára.

Nemcsak a szuperételek, de a heti rendszerességgel végzett testmozgás - séta, futás, kerékpározás - is sokat számít a rákbetegek életében, nemcsak a fizikai gyógyulásuk, de a lelki és mentális egyensúlyuk visszaszerzésében is.

A kutatások tovább folytatódnak, és remélhetőleg végre valóban rábukkanhatunk a rák elleni csodaszerre. Te megkóstolnád a lila paradicsomot? Szerinted valóban hatékony csodaszer lehet egyszer valamikor a lila paradicsomból? 

 

i