A tél végére a legtöbben D-vitamin hiányosok lesznek!

Ha immunrendszer-erősítésről beszélünk, a legtöbb ember úgy gondolja, hogy az csak a C-vitamin mennyiségétől függ, holott a D-vitamin – avagy gyermekded nevén a napfényvitamin – ugyanolyan fontos ahhoz, hogy elkerüljük a betegségeket, sokan mégsem gondoskodnak a pótlásról.

 

A magyar lakosság jelentős része D-vitamin hiányban szenved a tél végére, aminek pótlására feltétlenül nagy szükség lenne ebben az időszakban. 

Miért alakulhat ki D-vitamin hiány télen?

Erre derült fény a Semmelweis Egyetem legutóbbi, a témába vágó kutatásából is, aminek során kiderült, hogy a magyar lakosság jelentős része a tél végére a nem megfelelő pótlás miatt D-vitamin hiánytól szenved majd.

A vizsgálatok szerint a magyar lakosságnak mintegy 95 százaléka minden tél végére szenved a D-vitamin hiányától, ami elsődlegesen a napsütéses órák számának lecsökkenése miatt van így, azonban nem szabadna figyelmen kívül hagyniuk azoknak, akik ügyelnek egészségükre.

A vizsgálat szerint tavaly tavasszal a magyar felnőtt lakosság általános D-vitamin szintje 16 nanogramm/milliliter volt, ami alig a fele az egészséges élethez elengedhetetlen normál értéknek.

Ezek az adatok alaposan alátámasztják azokat a korábbi feltevéseket, miszerint a magyar lakosság jelentős része D-vitamin hiányban szenved a tél végére, aminek pótlására feltétlenül nagy szükség lenne ebben az időszakban – elsődlegesen az egészségmegőrzés, illetve immunrendszerünk védelmének érdekében.

Az immunrendszert télen nemcsak tudatos táplálkozással, de rendszeres testmozgással - futás, testépítés, kerékpározás, jóga, pilates - is felvértezhetjük.

A D-vitaminról ráadásul a magyar lakosság általánosságban csak nagyon keveset tud, holott például az egyik olyan létfontosságú hormon alapanyaga, ami kiemelten fontos szerepet játszik a sejtek egészséges fejlődésében, avagy ez a vitaminforma elengedhetetlen például ahhoz is, hogy megakadályozzuk a daganatos betegségeket. A D-vitamin hiánya az immunrendszer legyengülése mellett képes szív- és érrendszeri problémákat, cukorbetegséget, de még csontritkulást is előidézni.

i