Egészséges énkép – első hallásra azt hihetnénk, a jó egészségi állapotra és vonzó külsőre vonatkozik a kifejezés. Bár mindkettőhöz lehet némi köze, az egészséges énkép alapvetően nem a fizikai, hanem a lelki jóllétünkről szól – ám a sport segítségével is tehetünk érte.
Az énkép azt jelenti, hogy kinek-minek, milyennek tartjuk, látjuk magunkat. Beletartoznak az önmagunkról való ismereteink, továbbá a magunkról való vélekedéseink. És itt nagyon fontos kiemelni, hogy a kettő messze nem ugyanaz: tudhatom magamról, hogy 167 cm magas vagyok és 63 kg, ami megfelel a valóságnak – és ezzel párhuzamosan tekinthetem magam nagyon csinosnak, vagy éppen folyamatosan szenvedhetek az érzéstől, hogy túl kövér vagyok. E két utóbbi „információ” az énképemben láthatóan csak egy szubjektív vélekedés önmagamról – ám pontosan ugyanolyan reális valóságként éljük meg őket (ki az egyiket, ki a másikat), mintha objektív tények lennének.
Pedig csak tőlünk függ, hogy hogyan értékeljük az önmagunkkal kapcsolatos tényeket: kétbalkezes vagyok, csúnya, kövér, rosszul főzök, nincs szépérzékem, nem táncolok jól, stb. – ezek mind a saját meggyőződéseink a képességeinkről, tulajdonságainkról. Pontosan ugyanezekkel a paraméterekkel láthatnánk magunkat pozitív színben is – mint ahogy egyébként mások sokszor állítják is rólunk, csak nem hisszük el nekik: hogy jó a kézügyességem, szép és csinos vagyok, jól főzök, jó az ízlésem, jól táncolok, stb. Már ennyiből is sejthető, hogy ezekhez a magunkról alkotott ítéletekhez érzelmek is társulnak: egyes tulajdonságinkat és képességeinket kedveljük, büszkék vagyunk rájuk, másokat szégyellünk, zavarnak vagy bosszantanak minket.
Ezek így mind együtt alkotják az énképünket. Az énkép önmagában nem jó vagy rossz – sokkal fontosabb, hogy reális-e, azaz mennyire felel meg az objektív valóságnak. Az egészséges énkép ugyanis valósághű: az illető kellő önismerettel rendelkezik, ami sem negatív, sem pozitív irányba nem torzít jelentősen, azaz nem nagyítjuk fel sem a hibáinkat, sem az erényeinket. Amikor valakinek egészséges az énképe, az nem azt jelenti, hogy minden tulajdonságát nagyon pozitívnak látja, hanem hogy elfogadja a negatív tulajdonságait is, miközben képes értékelni a pozitívakat, és jól van önmagával.
Ezzel pedig máris itt vagyunk az önértékelés és önbizalom témájánál: a reális és pozitív énkép (az önelfogadás) képzi az önbizalom alapját. Az önértékelésünk meghatározza, hogy hogyan viszonyulunk önmagunkhoz és másokhoz, hogyan állunk hozzá életünk eseményeihez, a kihívásokhoz, és miként éljük meg őket.
A fentiekből látható, hogy a testképünk – hogy milyennek „látjuk”, azaz értékeljük a külsőnket – az énképünk része, és mint ilyen, ahhoz hasonlóan működik. Vagyis az objektív paramétereinket láthatjuk jó színben vagy rossz színben is, továbbá elfogadhatjuk őket, vagy tiltakozhatunk ellenük. Mindenesetre ha jóban akarunk lenni önmagunkkal, azaz egy belső harmóniára törekszünk, jól tesszük, ha elfogadjuk az adottságainkat, és nem ostorozzuk miattuk magunkat. Azaz, hogy bár minden bizonnyal nem vagyunk tökéletesek, a „hibákat” ne felnagyítva lássuk, hanem csak mint egyetlen jellemzőnket a sok közül fogadjuk el a többivel együtt. Az emberek, akik ránk néznek – velünk ellentétben – nem ezt fogják kiszúrni, hanem az összképet látják, amin ráadásul előnyös öltözködéssel ügyesen javíthatunk.
Mindezt persze mondani könnyű, megvalósítani annál nehezebb, hiszen az énképünk alakulását születésünktől fogva sok-sok tényező befolyásolja, és pusztán elhatározással nem lehet gyökeresen megváltoztatni.
Ám apró lépésekkel tehetünk azért, hogy közelebb kerüljünk önmagunk elfogadásához:
ne a (vélt vagy valós) hibáinkra fókuszáljunk,
erősítsük magunkban a pozitív tulajdonságainkra való tudatosságot: ami jó bennünk, amit szeretünk,
figyeljünk oda, halljuk meg és próbáljuk elhinni a pozitív visszajelzéseket,
külsőnk és személyiségünk egészét nézzük – mások is azt látják,
mozogjunk rendszeresen: ennek többféle pozitív hatása is van.
A rendszeres mozgás már pusztán azáltal jótékony hatású, hogy a felszabaduló boldogsághormonok pozitívan hatnak az érzelmeinkre és ezen keresztül arra is, ahogyan magunkat látjuk.
Formáljuk az alakunkat, hogy közelebb kerüljön a vágyott képhez – ám fontos, hogy maradjunk a realitás talaján, és ne kergessünk illuzórikus vágyálmokat: az ugyanis biztosan kívülesik a reális én- és testképen! Tűzzünk ki magunk elé kicsi, reális elérendő célokat, és kapcsoljunk hozzá az életünkbe illeszthető, teljesíthető edzéstervet. Az edzésterv rendszeres teljesítése már eleve pozitívan hat vissza az önbecsülésünkre, idővel pedig a szemmel látható eredmény közelebb hoz minket ahhoz, hogy megbarátkozzunk a testünkkel.
Mindegy, hogy edzőterembe járunk, kocogunk vagy otthon edzünk: a lényeg, hogy megtaláljuk a nekünk megfelelő mozgásformát. Ha nem szeretnénk fitneszterembe járni, jó szolgálatot tesz az otthoni edzésekhez egy futópad vagy a még kisebb helyet foglaló gyaloglópad, egy elliptikus tréner, de mindenféle kondigépek és fitneszeszközök is beszerezhetőek.
Ha mindezekkel együtt is úgy érezzük, hogy túl nagy terhet jelent a testünkkel való megbarátkozás nehézsége, kérjük szakember – pszichológus, sportpszichológus – segítségét.