Oxigénfelvevő képesség, egy mérőszám, ami a sportolóknál sok mindent meghatároz

Egy megye III. osztályú labdarúgó bajnoki mérkőzés elstartolását követően a középkezdésnél a hazai csapat játékosa a jobb szélen a sípszó pillanatában az oldalvonal mellett elinduló társához passzolta a labdát, aki végigszáguldott a szélen, majd beadását követően a lendület kivitte az alapvonalon túlra a megiramodott szervezetét. Fektében letűrte a sportszárát, majd a sípcsont védőjét is elhajítva lihegte, hogy: „Nem bírom tovább!”. A mérkőzés 12. másodpercében jártunk éppen. Az eset közeli szemtanúinak valószínűleg ebben a pillanatban vált véglegesen érthetővé, milyen komoly szerepe is van a sportban az állóképességnek.

Számos sportágnál az állóképesség a tartós teljesítmény egyik legfontosabb záloga. Az állóképesség tulajdonképpen nem más, mint a szervezetnek a fáradtsággal szembeni „dacolása”, tűrőképessége. Ennek fejlesztése nagyon sok sportágnak az alapja a kiváló teljesítmények eléréséhez. Gondoljunk csak bele, hogy egy futó, aki például az edzőteremben vagy otthon rója a kilométereket egy futópad segítségével, vagy egy kerékpáros, aki az országúton dacol az emelkedőkkel, vagy otthon szobakerékpáron készül a versenyre, de ide sorolhatjuk szinte valamennyi labdajáték játékosait is, mire mennének megfelelő állóképesség hiányában. Teljesítményük minden bizonnyal elmaradna az elvárttól. Az állóképességünk egyik legfontosabb „pillére” szervezetünk oxigén ellátottsága, amelyet az oxigénfelvevő képesség határoz meg. De vajon mit jelent pontosan az „oxigénfelvevő képesség” és miért van rendkívül nagy szerepe a sportolók életében és vajon hogyan fejleszthető ez a képesség? A teljesség igénye nélkül az alábbiakban ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Az oxigénfelvevő képességről általában

A szervezet oxigén ellátásáért a tüdőnk felel, amely a véren keresztül juttatja el a megfelelő helyekre a szükséges oxigén mennyiséget. Nyugalmi állapotban, terhelés nélkül kb. 250 ml oxigén érkezik szervezetünkhöz percenként. Sportolás során izmaink energiát használnak fel, emiatt a nyugalmi állapothoz képest fokozottabb igényük lesz az oxigénre.

Így egyre szaporábban vesszük a levegőt egészen addig, amíg szervezetünk el nem érkezik a maximális oxigénfelvevő képességéig (VO2 max.) Ez az érték azt fejezi ki, hogy testünk egy kilogrammja percenként hány milliliter oxigént képes felvenni (ml/kg/min). Fontos hogy tudjuk, hol van ennek az értéknek a határa, hiszen csak ennek az információnak a segítségével tudjuk maximalizálni a teljesítményünket, ezáltal kitolni állóképességünk határait a maximumra.

Meddig fejleszthető az oxigénfelvevő képességünk?

Rossz hír, hogy genetikailag nagyrészt kódolva vagyunk a VO2 fejleszthetősége tekintetében, jó hír viszont, hogy a fennmaradó kisebbik részért sokat tehetünk. A fejlődés dinamikáját tekintve a legnagyobb százalékos változást 11 és 15 éves kor között érhetjük el, míg a csúcsteljesítményt az oxigénfelvevő képességünk tekintetében a 19-21 éves kor környékén tapasztalhatjuk. A tudomány jelenlegi állása szerint tehát a 21 éves korunkig megöröklött és megszerzett oxigénfelvevő képességgel tudunk a későbbiekben „gazdálkodni”, az tovább már nem fejleszthető.

Az oxigénfelvevő képesség mérése profiknál és amatőröknél

Élsportolóknál a VO2 értéket speciális laboratóriumi körülmények között mérjük. Az egyik legmagasabb értéket egy norvég sífutó világklasszisnál (Bjorn Daehlie) mértek, akinek szervezete például 96 ml oxigént vett fel percenként. Egy átlagos férfi sportolónál ez az érték kb. 70 ml/kg/perc érték körül mozog, míg a nőknél természetesen valamivel kisebb ez az átlagos érték, de természetesen ott is találkozhatunk extrém kiugró teljesítménnyel.

Amatőr sportolók esetében, ha mindenképpen mérni szeretnénk, a közismert Cooper tesztet javasoljuk, amely igaz, hogy a fittségi állapotunkról ad közvetlen információt, viszont egy speciális képlet segítségével könnyedén kiszámíthatjuk VO2 maximális értékünket.

Hogyan fejleszthetjük oxigénfelvevő képességünket?

Ahogy korábban már említettük, legfeljebb 21 éves korunkig fejleszthetjük ezt a képességünket. Az örökölt genetikánkat követően kisgyermek korban nagyon sokat kell friss levegőn mozogni, játszani, szaladgálni, tehát a nem irányított mozgásformák is fejlesztőleg hatnak még ebben a korban, ezt követően pedig 10-11 éves kortól érdemes szakember segítségét kérni ennek a képességnek a speciális fejlesztése érdekében.

Vagy amiről az alapozási időszakok híreiből rendszeresen értesülhetünk, érdemes magaslati edzés helyszínt választani, ahol a ritkább levegő rákényszeríti szervezetünket a „nagyobb nyitásra”.

Az optimális magasság az élsportolók esetében 2000-2500 méter, míg a fiatalabb korosztályokban az 1500-2000 méteres magasságban végrehajtott edzések az ajánlottabbak.