A magnéziumhiány tünetei

2022-08-05 15:15
2022-08-05 15:53
FittSport
A magnéziumhiány tünetei

Mikor gondol egyáltalán az ember a magnéziumhiányra?

Általában rögtön az első éjszakai vádligörcsnél a fájdalom mellé belehasít a tudat is, hogy esélyes lehet a magnéziumhiány. De egészen addig a pillanatig igen ritkán foglalkozunk csak vele, pedig egy rendkívül fontos és alapnyomelemről van szó, ami a szervezetben legalább 400 sejtszintű folyamatban vesz részt. Ezért is ez az egyik alap kiegészítő, amit kellemetlen testi tünetek érzékelésekor általánosan bevetnek.

Érdekesség, hogy a szérumból mindössze a szervezetben jelenlevő magnézium kb. 1-3 %-a mutatható ki, (mivel túlnyomó részben a vörösvérsejten belül található) így nem tükrözi az egész test magnéziumellátottságát, szóval, ha már a vérkép hiányt mutat, akkor a test javában éhezik a magnéziumra.

A bevitt magnéziumot a csontok, sejtek, szövetek tárolják. Mint már említettük a test teljes készletének < 1%-a a plazmában 60%-a a csontokban, 40%-a a vázizmokban raktározódik. A szervezet ezekből a depókból szabadítja fel a maga számára szükséges mennyiségeket, annak függvényében, hogy mennyi magnézium szívódik fel, vagy éppen választódik ki a vesékben.

Mi is a magnézium és mire való?

A magnézium egy ásványi anyag, kation (pozitív töltésű ion), ami a szervezetben részt vesz a fogak és csontok felépítésében, szerepe van az ingerület átvezetésében, így az ideg- és izomműködésben, tehát szükséges az:

  • az energiatermeléshez
  • glikolízishez
  • sejtlégzéshez
  • az izom összehúzódáshoz
  • az idegi funkciókhoz
  • kálcium transzporthoz
  • vérnyomás szabályozáshoz
  • normális szívösszehúzódáshoz
  • az erős csontok fenntartásához
  • normális anyagcsere funkciókhoz, beleértve a cukor anyagcserét és az inzulintermelést
  • elengedhetetlen kb. 400 enzim megfelelő működéséhez
  • méregtelenítési reakciók kezeléséhez

Hogyan alakul ki a magnéziumhiány-állapot?

Sajnos rettentő könnyedén. A népesség java részére jellemző a súlyos hiányállapot, ami fakadhat az életmódból, stresszből, étrendi egyensúlytalanságokból, kiüresedett élelmiszerekből, műtrágyázásból, gyógyszerszedésből (például a refluxra adott savcsökkentő is magnéziumhiányt okoz) alkoholfogyasztásból, éhezésből, étvágytalanságból, fokozott felhasználásból (sport).

Ha a magnéziumszint alacsony, az olyan kórképek kísérőjegye lehet, mint:

  • Felszívódási zavar
  • Nagyfokú magnéziumürítés emésztőrendszeren vagy a vizeleten keresztül
  • Gyomor-bélrendszeri betegségek (mint pl. Crohn-betegség)
  • Ellenőrizetlen cukorbetegség
  • Mellékpajzsmirigy alulműködés
  • Vízhajtók hosszútávú szedése - thiazid tartalmú vízhajtók
  • Elhúzódó hasmenés
  • Műtéti eljárást követően
  • Súlyos égés
  • Terhességi toxémia

Melyek a magnéziumhiány tünetei?

1. Gyulladások

Mivel a magnézium az intracelluláris (sejten belüli) szabad kalciumionok koncentrációjának szabályzásában kulcsfontosságú tényező, (egyensúlyt tart fenn a kalciummal), magnéziumhiány esetén megszaladhat a kalciumionok szintje. Ez ösztönző hatással van az oxidációra (feltüzeli), ami miatt pedig gyulladás jöhet létre. A normál tartományon felüli intracelluláris kalciumszint mérgező hatású a sejtekre nézve, mivel a mitokondriumok (a sejtek motorja) meszesedését okozza és sejthalálhoz vezet.

Ugyanezen vonal mentén vezethet autoimmun-pajzsmirigy problémához is azáltal, hogy hiányában a sejthártyán lévő ATP-függő kalcium-szivattyúk működésképtelenné válnak. Ezzel a sejten belüli kalciumszint megnő, ami ösztönző hatással van a sejtlégzésből származó hidrogén-peroxid termelődésére. Ha ez a folyamat megszalad, az oxidatív folyamatok elszabadulhatnak, ami autoimmun pajzsmirigyproblémákhoz vezethet.

2. Metabolikus szindróma és a II-es típusú cukorbetegség

A magnézium részt vesz a megfelelő inzulinérzékenység és a glükóz szabályozásában, hiánya és a diabétesz előfordulása egyenes arányban áll egymással, sőt a szövődmények gyakorisága is arányos a magnéziumhiánnyal. A túlzott vércukor- és inzulinmennyiség önmagában is csökkenti szintjét. Inzulin hiányában és kortizol hatására csökken a vesén keresztüli visszaszívása.

3. A belhám működési zavara

4. Túlzott vérlemezke-összetorlódás

5. Izomgörcsök

Rendszeresen okolják az izomgörcsökért a magnéziumhiányt, de nagyon ritkán olvasni emellett a káliumhiányról, ami sajnos hasonlóan gyakori jelenség. Káliumhiányos szervezet esetén az egyoldalú, „túl sok” magnéziumnak lehetnek mellékhatásai is: paradox módon izomgörcs, akár ritmuszavar, amit a túl alacsony káliumszint okoz. Tehát ha gyakori vendég nálad az izomgörcs magnéziumfogyasztás ellenére is, érdemes a káliumfogyasztást is latba vetned.

6. Nehézfémterheltség kialakulása

Erről ritkán olvashatunk, inkább természetgyógyászati berkekben kerül előtérbe, de érdemes említést tenni róla. A nehézfémek (ólom, higany, kadmium, szervezet szempontjából az alumínium is), melyek a szervezetbe különféle módon kerülhetnek be (pl.: amalgám tömés), pozitív töltéssel rendelkeznek, ugyanúgy, mint a magnézium. Ha a sejten belül a negatív ionok szaporodnak fel, akkor az egyensúly fenntartásáért szükség lesz pozitív ionokra, mint amilyen a magnézium is. Ha nem áll rendelkezésre kellő mennyiségben jótékony pozitív ásványi anyag, akkor azok helyére be tudnak ülni a nehézfémek. Ha egy bizonyos %-on túl ezek az ásványok hiányoznak és a nehézfémek ott vannak a helyükön, akkor a sejt nem tud működni, nem fog elegendő pajzsmirigyhormon és inzulin termelődni, nem lesz jó a szervezet működése, mert minden enzimhez kellenek ezek az ásványi anyagok. Nélkülük a sejt működése megbénul.

7. Stressz

Átvitt értelemben a magnéziumhiány a stresszért is felelős, ami, mint tudjuk kortizolt (stresszhormont) termel. A kortizol hatására a vesetubulusok nyitva maradnak és így a vese nem tudja visszaszívni a tápanyagokat. Pedig a vese alapesetben visszaszívja azon dolgokat, melyekre szükség van - pl.: ásványi anyagok, a magnézium 100%-a - és csak a felesleg ürül ki a vizelettel. De ha valaki stresszes és magas a kortizolszintje, akkor az összes magnézium kiürül és beindul egy ördögi kör, mert a magnéziumhiány stresszt fog okozni, a stressz által magas lesz a kortizol, így kiürül a magnézium. Aminek viszont ki kellene ürülnie aktív transzporttal (pl. gyógyszermaradványok), azok meg így nem tudnak majd kiürülni.

Hogyan orvosolható a magnéziumhiány?

Jó esetben étkezéssel sikerül bevinni a megfelelő mennyiséget a szervezetbe: zöldlevelesekből, hüvelyesekből, olajos magvakból, halakból. De egyrészt a nagyüzemi termelésnek és iparosodott földművelésnek köszönhetően az élelmiszerek is egyre kevesebbet tartalmaznak belőle, másrészt a stressz, a sport, a megerőltető fizikai erőnlét fokozza a magnéziumigényt.

A magnézium a vékony- és vastagbélen keresztül szívódik fel, amihez B6 és C-vitamin szükséges.

Direkt magnéziumpótlásra legalább 25 különféle molekula közül lehet választani, ezek közül pár leggyakrabban fellelhető forma:

Citrát: általános esetben ez javasolt, költséghatékony forma. Két fajtája ismert: a "sima", savanykás magnézium-citrát és az édeskés trimagnézium-citrát. Ezek elemi magnéziumtartalmukban is különböznek egymástól, de alapvetően mindegyik jó. Érdemes por formában venni, mert úgy sokkal olcsóbb, mint a kapszulázott. Nagy mennyiségben hashajtóként is használják! Ha hasmenést okoz, akkor más formula szükséges vagy más formulával kell kombinálni. Gyorsan emeli a szérumszintet.

Malát: ez a forma a magnéziumnak az almasavval képzett sója, ami szintén jó felszívódó-képességekkel rendelkezik, érzékeny gyomrúak számára is jól tolerálható. Energetizáló hatással bír. Gyorsan emeli a szérumszintet.

Glicinát (más néven biszglicinát): jól hasznosul, aminosavként szívja fel a szervezet. Lyukas bél, és idegrendszeri nyugtalanság esetén is kiváló. Szérumban később jelenik meg, ha ezt szedi valaki, mert a májnak fel kell dolgozni. Éjszakára érdemes bevenni!

Szulfát (más néven Epsom só): fürdővízbe javasolt, de kis adagokban orálisan is szóba jöhetnek. Étkezési sóba is keverhető belőle kb. 10%-ban. Hasmenést okozhat, nehezen hasznosul. Káliumhiány esetén, káliumpótlás mellett nem alkalmas forma.

Taurát: a magnézium taurinnal alkotott vegyülete, jó biohasznosulással és a taurin előnyeivel, pl.: élénkít, segít a kulcsfontosságú tápanyagok (K, Ca, Mg) szállításában, a szívsejtek működésében, érrendszer ereinek tágításában, nyugtató hatású. Magnéziumhiány esetén fontos a taurin-pótlás, mert segít megtartani a szervezetben a magnéziumot. A kardiovaszkuláris egészségben is fontos.

Laktát: a magnézium tejsavval alkotott sója, ami részt vesz az anyagcsere-folyamatokban. Kisebb mértékben hajlamosít híg székletre, mint a citrát.

Treonát: drágább a többihez képest. Könnyebben átlép a vér-agy gáton, így az aggyal kapcsolatos betegségeknél előnyös szedése, javítja a mentális funkciókat. Depresszióra is ajánlják.

Oxid: kerülendő, mert rossz a felszívódása, kicsi a hasznosulása, illetve a belőle felszabaduló szabad gyökök terhelést jelentenek.

Összességében érdemes a magnézium különféle formáit kombinálni, váltogatni. Pótlásra első körben a szerves kötést tartalmazó kiegészítőt válasszuk.

Általános napi ajánlás 7-10 mg/tskg, reggel, délben és este, három részletben bevéve.

Ugyanakkor a bélen keresztül létezik felszívódási maximum, egy bizonyos mennyiségnél többet nem lehet többet bevenni belőle. Ezért szoktak javasolni olyan plusz kiegészítőket, melyek a bőrön át szívódnak fel. Ezt a módszert arra építik, hogy az így beszívódó magnézium rögtön a nyirokkeringésbe és a sejtekbe juthat, megkerülve a tápcsatornát.

Ilyen külső forrás lehet a magnéziumolaj - valójában nem olaj, hanem a magnézium-klorid vizes oldata, aminek állaga olajszerű- vagy a magnézium sós fürdő is ide tartozik, de a brómos fürdősókat mindenképpen érdemes kerülni!

Láthatod, hogy egy nyomelem mennyi mindenre hatással tud lenni. Nem véletlen, hogy az egészség, a jó közérzet, a teljesítmény két fő alappillére a mozgás és az egyéni szükségletekhez igazított étrend, szükség esetén vitaminpótlással kiegészítve.





i