A magyar emberek több mint fele túl stresszes helyen dolgozik

A stressz negatív hatásait rengeteg tanulmány kimutatta már a múltban, ezáltal betegségek egész sorát idézheti elő az, ha valaki folyamatosan negatív stresszhelyzetben éli életét, ezáltal például túl stresszes környezetben dolgozik.

A munkahelyi stressz hosszú távon káros hatást fejt ki a pszichés-mentális állóképességre. 

A túl sok stressz ártalmas az egészségre

Nem csak súlyos emésztőszervi betegségeket idézhet elő a sok stressz, illetve nem csak rendszeresen legyengítheti immunrendszerünket, hanem ezen felül hosszabb távon akár még a daganatos megbetegedések kiváltójává is válhat.

Ezt a sok megdöbbentő tényt azonban csak még meglepőbbé teszi az NMH legfrissebb kutatása, amely a mai Magyarországot vette alapul a stresszhelyzet elemzésének tekintetében, így kiderült, hogy a hazánkban jelenleg dolgozók több mint fele túl stresszes munkahelyen dolgozik.

Még ennél is megdöbbentőbb, hogy mivel a hazai munkahelyek 90 százalékában nincs megfelelő stressz-kezelés, ezért az ebből fakadó következmények – állandó betegségek, teljesítményromlás és így tovább – évente 440 milliárd forintos kiesést okoznak a hazai vállalkozásoknak, illetve közvetetten a hazai gazdaságnak is.

Hogy mennyire rossz itthon a stressz kezelésének mértéke, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a felmérések szerint tízből négy magyar munkavállaló úgy látja, hogy a munkahelyén képtelen levezetni a felettesei, a munkatársai vagy a munkakörülmények által okozott stresszt, így azt hazaviszi, és másnap gyakran feltöltődés nélkül érik újabb stresszes helyzetek.

A kutatók szerint fontos megértenünk, hogy bár nem csak negatív, hanem pozitív stressz is létezik a világon, azonban mégis a negatív változat a jellemzőbb a mai Magyarországon, ami ráadásul soha nem csak egy egyén, hanem mindig egy egész szervezet problémáját jelenti.

A stressz levezetésére nagyszerű lehetőséget nyújtanak az egyéni és csapatsportok, küzdősportok, de már azzal is sokat tehetünk önmagunkért, ha futunk, vagy kerékpározunk akár otthon is és utánanézünk annak hogyan tudjuk megőrizni a motivációnkat.

i