A Kanadában megtalálható Ottawai Egyetem legfrissebb kutatási anyagaiból kiderült, hogy a szívbetegek fokozottan ki vannak téve a mozgásszegény életmód kockázatának, ezáltal hiába fittek és hiába mozognak eleget, a napi 8 órányi ülőmunka vagy egy helyben való ücsörgés és pihenés még ekkor is nagyon ártalmas a számukra.
Az ülőmunka senkinek sem jó
Az ülőmunka alighanem az emberiség egyik legnagyobb ellensége, de az említett kanadai egyetem kardiológiai intézetének kutatásai szerint a szívbetegek vannak kitéve a legnagyobb kockázatnak, akik sokkal rosszabb egészségi mutatókkal rendelkeztek a 8 órányi ülőmunka mellett még rendszeres mozgás mellett is, mint egészséges társaik.
A kutatók Dr. Stephanie Prince vezetésével éppen ezért azt javasolják a szívproblémától szenvedő ülőmunkások számára, hogy saját egészségük érdekében ne töltsenek el sok időt egyhuzamban egy helyzetben, ezáltal félóránként keljenek fel, és mozgassák meg magukat egy kicsit egyszerű gyakorlatokkal, esetleg nyújtásokkal. Mindez igaz természetesen abban az esetben is, ha az érintettek tévéznek, konzolon játszanak, vagy éppen autót vezetnek.
Már több korábbi kutatás is utalt arra, hogy az ülő életmód nagymértékben megnöveli a keringési betegségek és problémák kockázatát, de a mostani felmérés egészen más nézőpontból közelítette meg a problémát. A tanulmányhoz egyébiránt az orvosok közel 300 olyan embert vizsgáltak meg, akik koszorúér-betegségben szenvedtek.
A vizsgálatok kilenc napon át tartottak, és mindenkinek fel kellett vennie egy olyan berendezést, amely fizikai aktivitásukat és állapotukat figyelte, illetve rögzítette, ezáltal a szakemberek meg tudták figyelni, hogy a betegek mennyit töltöttek ülve és mozgással. Mindeközben felmérésre került a betegek egészségügyi állapota, a testtömeg-indexe, a keringési- és légzési erőnléte és minden olyan jellemző, ami a végeredményhez szükséges volt.
Minél több az ülőmunka, annál rosszabb az állapot
A kutatók azt találták, hogy egyrészt a férfiak lényegesen kevesebbet mozogtak, mint a nők, másrészt pedig azok a betegek, akik szívbetegségük mellett többet ültek, magasabb testtömeg-indexszel és rosszabb keringési-, valamint légzési erőnléttel rendelkeztek.
A kutatást végző professzor szerint érdekesség, hogy az összefüggéseket életkortól, a testmozgás mennyiségétől, de még a nemektől is függetleníteni tudták, vagyis kijelenthető, hogy azok az emberek, akik szívbetegségük mellett túl sokat ülőmunkáznak, hiába mozognak rendszeresen, rosszabb egészségi állapotnak örvendenek, mint azok, akik például könnyebb fizikai munkát végeznek.
A kanadai kutatók éppen ezért arra figyelmeztetnek, hogy legalább félóránként szakítsuk meg mozgással az ülőmunkát, álljunk fel, nyújtsunk, végezzünk egyszerűbb gyakorlatokat, amire azért van szükség, mert így keringésünk felgyorsul, szívünk egy kicsit erősebben kezdd el dolgozni, mindez pedig kedvezőbb hatást gyakorol az emberek állapotára.