Alapozás a síelésre

Igaz még csak a síszezon elején járunk, de éppen ezért, már most érdemes megkezdeni testünk felkészítését a havas terhelésre. A síelés, snowboardozás ugyanis igen nagymértékben igénybe veszi a szervezetünket, egy-egy csúszás szinte minden izomcsoportot, és testrészt megmozgat. Felkészüléssel azonban elkerülhető a későbbi, az egész élményt megkeserítő izomláz, sőt a balesetek, sérülések kockázata is jelentősen csökkenthető.

A síelés előtt mindenképpen készüljünk fel fizikailag is a megterhelésre, nehogy sérülés, baleset legyen a vége.

Hogyan kezdjük el a síelés előkészítését?

A legfontosabb feladat a comb-és farizmok, valamint hátizmok edzése, ez különösen a teljesen kezdők számára ajánlott. Nagyon fontos emellett az általános állóképesség fokozása, mivel az egész napos síelés  komoly állóképességi megterhelésnek számít. A fáradás pedig mint ismeretes, maga után vonja a figyelem és a koordináció romlását, ami könnyen balesetveszélyes helyzetbe sodorhat. Az egyensúlyérzék fejlesztését, továbbá a hasizomzat erősítését sem szabad elhanyagolni.

Mikor és hogyan kezdjük el a síelés fizikai előkészítését?

A megfelelő felkészültség eléréséhez, az indulás előtt 1 hónappal elkezdett, heti 2-3 alkalommal végzett 1-1,5 órás edzés szükséges.

Az álloképesség növelését célző edzésformák:

Ezeket a mozgásformákat lehet gépekkel, és a természetben is végezni.

A szakemberek szerint a leghatékonyabb, akár otthon is végezhető, síelést előkészítő gyakorlatok:

  • a felülés,
  • a törzsemelés,
  • a lábak emelése előre és hátra,
  • kitörések-súlyzókkal is-,
  • a guggolások,
  • szökdelések.

Fitness gépeken, és eszközökkel a következő, síelést előkészítő gyakorlatokat végezzük:

  • a combfeszítő-,
  • a combhajlító-,
  • a vádli-, és
  • a csigás hátgép használata javasolt,
  • továbbá egykezes súlyokkal az úgynevezett "fűrészelő" gyakorlat végzése.
i