Ausztráliában már a gyerekek körében is egyre nagyobb gondot okoz a kevés mozgás

2016-02-03 21:04
2020-07-09 10:41
FittSport
Ausztráliában már a gyerekek körében is egyre nagyobb gondot okoz a kevés mozgás

Világszerte egyre súlyosabb problémát idéz elő a mozgásszegény életmód, amivel kapcsolatban eddig főként hazai, brit és amerikai adatokat hallhattunk.

A melbourne-i Királyi Gyermekkórház felmérésének köszönhetően azonban kiderült, hogy Ausztráliában sincs kolbászból a kerítés, sőt mi több, az ottani gyerekek már veszélyesen sok időt töltenek a számítógép és a televízió előtt, amiből kifolyólag egyre több az elhízott és egészségi problémáktól szenvedő lurkó.

Meglepő eredmények születtek

A kutatásban mintegy 2 ezer gyermekes felnőtt vett részt, akiket kérdőíves módszerrel arra kértek, hogy a 29 választási lehetőség közül jelöljék meg azokat, amelyek a leginkább aggasztják őket, majd fejtsék is ki aggodalmuk alapjait. Mint kiderült, a szülők csaknem 60 százaléka azt tartotta a jelenlegi legnagyobb problémának, hogy gyermekeik túl sok időt töltenek a számítógép előtt, ezáltal rendkívül mozgásszegény életmódot folytatnak.

Anthea Rhodes, avagy a kutatás vezetőjeként megjelölt professzor szerint már régóta ismert probléma világszerte, hogy az elektromos készülékek használata a gyermekek egészségének szempontjából nem túl szerencsés, ellenben még őket is meglepetésként érte, hogy az asztrál szülők ezt már a legégetőbb problémának tartják.

A vizsgálat eredményei bebizonyították, hogy a szülők a második helyen megjelölt, elhízástól való félelemmel egyfajta következetességet vallanak, ezáltal tisztában vannak azzal, hogy amennyiben gyermekük sok időt tölt a gép előtt, akkor előbb vagy utóbb súlyproblémái lesznek.

Érdekesség azonban, hogy bár a szülők tartanak az elhízástól, a jelenlegi kutatásban résztvevőknek alig 8 százaléka gondolta úgy, hogy gyermeke ténylegesen fenyegetve lenne a túlsúlyosságtól, tehát hiába ismerik a következményeket, azt nem hiszik el, és nem látják be reálisan, hogy ezek a dolgok velük is megtörténhetnek.

Komoly változás a három évvel korábbi eredményekhez mérten

Hogy mennyit változott a közvélemény a gyermekek elhízásával kapcsolatban, azt mi sem bizonyítja jobban más, minthogy az ausztrál Egészségügyi és Jóléti Intézet egy 2012-es felmérésében kiemelte, hogy a szülők akkor még az asztma miatt aggódtak a leginkább.

Ezzel szemben ez a mostani tízes listára már fel sem került, így az aktuális aggódási trendek a kontinensen a számítógépezés és az elhízás után a kevés testmozgás, az egészségtelen étkezés, a zaklatás, a kábítószer, a családon belül erőszak, az internet, a gyermekbántalmazás és az öngyilkosság.

Hogy Ausztráliában így alakultak az eredmények, azt többek között annak is köszönheti a lakosság, hogy a legtöbb fejlett országhoz hasonlóan ott is egyre jellemzőbb a gyermekkori elhízás, ezáltal minden második-harmadik fiatalkorú kisebb-nagyobb súlyproblémáktól szenved az országban, ami elég nyomós okot jelent a kutatásban elhangzott szülői aggodalom kapcsán.





i