Az ugrókötelezés csak gyerekeknek vagy Rocky-nak való? Dehogy!

2021-04-06 20:45
2022-05-25 08:49
FittSport
Az ugrókötelezés csak gyerekeknek vagy Rocky-nak való? Dehogy!

Egy átlagos életutat megfigyelve láthatjuk, hogy ahogy idősödik az ember, arányosan csökken a mozgás utáni vágya. Míg gyerekként mindenhova futva érkeztünk, imádtunk ugrálni az ágyon vagy kanapén (amiért meg is kaptuk a magunkét), igazából a tűz nem fogott, addig felnőtt korban már egyre inkább megülünk, tespedünk, sőt gyakran ezt követeli tőlünk a munkahely is. Természetesen minden oldalról vannak kivételek.

A Te esetedben, ha őszintén belegondolsz, mikor volt az utolsó alkalom, hogy ugráltál?

Lehet éppen az imént vagy tegnap, de akkor se keseredj el, ha nem tudod felidézni az utolsó alkalmat, elég, ha változtatsz!

Ugrálni, ugrókötelezni csodás!

Nincs még egy olyan mozgásforma, ami annyira meg tudná hintáztatni a nyirokkeringést. A fel-le mozgások egyszerűen kitűnően hatnak rá, mozgásra készteti a milliónyi kis visszacsapó szelepet a nyirokrendszerben.

Azt pedig már tudod, hogy a nyirokkeringés fokozásával tudod támogatni a méreganyagok kivezetését, a vizesedés visszaszorítását stb.
Mivel állóképességet igényel, ezért rendelkezik annak minden pozitív hozományával:
- növeli a tüdő és a levegővétel kapacitást,
- ápolja az ereket és kisebb az artériás nyomást ad, amely más sportnál az erőfeszítések folyamán növekszik,
- az edzettség biztosítja, hogy gyorsabban visszaálljon a szabályos vérnyomás más nehezebb fizikai munka végzése után,
- segít a szívproblémák rehabilitációjában,
- segíti a vörös vértestecskék gyarapodását és segíti a vörös csontvelő helyes működésének tevékenységét,
- javítja az anyagcsere-folyamatokat,
- csökkenti a vérben a víz mennyiségét megakadályozva a krónikus vízkórt, mely a szív-érrendszereiben gyűlik össze,
- növeli a kapillárisok számát az izomzatban és csökkenti a meszesedést a kapillárisokban és a sejtek között,
- a hatékonyabb munkavégzés érdekében megerősíti a szívet, az izmokat és a testet,
- hosszútávú használata lassítja a nyugalmi szívritmust, így az izmosabb szív kevesebbet ver, de ugyanannyi vért pumpál,
- csökkenti a koleszterint és a triglycerid szintet,
- megfelelő étkezéssel kiegészítve csökkenti a “low-density-lipoproteint” LDL (rossz koleszterin) szintet, így csökkentve a koszorúér megbetegedéseinek arányát.
- gyorsítja a szövetek regenerálódását,
- mérsékelt tempóban 20 percen keresztül, növeli a mitochondrium-ok számát az izmok sejtjein belül, amely alapfeltétele az állóképességnek,
- fejleszti a koordinációt, az agyból szállítja az impulzusokat az idegek felé, amik tovább közvetítik az impulzusokat az izomrostok felé.
- javítja az agy fogékonyságát a belső fülben, mely javítja az egyensúly érzéket,
- segíti az érszűkület áteresztő képességét, enyhíti az ülő munkát végzők hátfájását, csökkenti a fejfájást,
- segíti a jobb emésztési folyamatot,
- növeli a szellemi teljesítményt, élénkebb odafigyelést és tanulást eredményez,
- csökkenti a fáradságot és a menstruációs kényelmetlenségeket a hölgyeknél,
- lassítja az izmok sorvadását és az öregítő folyamatokat.

Röviden ennyit az ugrókötelezés fizikai hatásairól?

Kreativitással nem kell, hogy monoton ugrálásnak tűnjön, szökdelhetsz páros lábbal, 1 lábon, váltott lábon, a kötelet is különböző kéztartásokban hajthatod, miközben a kedvenc pörgős zenéidet hallgatod, csak bírd ütemmel! Fontos, hogy alaposan bemelegíts és lenyújts utána főként a vádlikat!

 





A legjobb ajánlataink

i