Mire figyeljünk újrakezdőként

Legyen szó bármilyen, csak kedvtelésből, szórakozásból űzött mozgásról, az emberek többsége pillanatok alatt meg tudja magát győzni arról, hogy az egyik nap még lelkesen végigvitt edzéseket miért hanyagolja egyik pillanatról a másikra. Önigazolásra indokokat sajnos nagyon könnyen talál az ember.

 

Mire figyeljünk újrakezdőként

Ennél lényegesen nehezebb az újrakezdésnek nemcsak a gondolata, de annak fizikai megvalósítása is. Az alábbiakban azoknak az újrakezdőknek kívánunk tanácsokkal szolgálni, akik nem szeretnék, hogy az általuk űzött sport ismét csak egy kósza fellángolás legyen. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen mentális és fizikális szempontok szerint kezdünk el ismét mozogni. A tudatosságot mellőző újrakezdések ugyanis gyakran eredményezhetik, például egy-egy nem várt sérülés hatására, az ismételt, vagy éppen a legrosszabb esetben a rendszeres mozgás végleges befejezését. Ez pedig természetesen senkinek, főleg aki a mozgás örömét átélte már, nem célja.

Milyen veszélyeket rejt, ha nagyobb kihagyás után újrakezdjük a sportot?

Az idő múlásával, amit a rendszeres mozgás kihagyásával töltünk, előfordulhat, hogy néhány felesleges plusz kilót szedünk magunkra. Ilyen esetben pedig hirtelen belevágni azokba az edzésekbe, amelyeket azelőtt végeztünk, több, mint meggondolatlan lépés lehet.  Ilyenkor, különösen 40 éves kor felett a szívinfarktus veszélye is fokozottabban jelentkezhet a hirtelen újrakezdett mozgások után, de természetesen nemcsak a szív, hanem az izmok és az ízületek is komolyabb veszélynek vannak kitéve akkor, ha nagyobb súllyal, idősebb korban állunk neki felidézni azokat a mozdulatokat, mozgásformákat amelyeket korábban mindenfajta erőlködés és probléma nélkül végeztünk el.

 

Mire figyeljünk újrakezdőként, nyújtás

 

Újrakezdőként (is) törekedjünk a fokozatosságra

A szakemberek általában azt javasolják, hogy az intenzív edzések újraindítása előtt nem árt, ha egy általános orvosi szűrésen is átesünk. Ha ezt elmulasztjuk, akkor annak érdekében, hogy az újrakezdés öröme nem váljék ürömmé, érdemes legalább az első edzéseket egy tapasztalt szakember, edző irányítása mellett végezni.

Persze sokan éppen az újrakezdések kapcsán otthon  egy  professzionális futópad segítségével próbálják meg magukat ismét formába hozni.

 

Mire figyeljünk újrakezdőként, futópad

 

Ilyenkor alapszabály a fokozatosság elvének 100%-os betartása. Ha például fénykorunkban már 5-10 kilométert tettünk meg megfelelő iramban, akkor semmiképpen ne kezdjünk be 1-1 kilométernél nagyobb távolsággal, és az iramot is úgy válasszuk meg, hogy az semmiképpen ne párosuljon a pulzusszám jelentős emelkedésével.

Lényeg, hogy az első alkalmakkor ügyeljünk arra, hogy:

Ez utóbbit kifejezetten javasoljuk akkor, ha valaki biztosra szeretne menni az ízületeinek a védelmében.

A reális célok és egy jó társaság csodákra képes

Gyakran előfordul, hogy olyan célokat tűzünk ki magunk elé, amikor ismét nekiállunk például otthon futópados edzéseknek, amelyek alaposan elrugaszkodnak a valóságtól, és nem a realitás talajáról táplálkoznak. Ebben az esetben, ha nem sikerül néhány hét alatt ledobni magunkról a célként kitűzött súlyfelesleget, akkor könnyen elveszítjük a motivációnkat, ami mentálisan olyan terhet ró ránk, hogy az esetek többségében hosszú időre feladjuk a küzdelmet. Éppen ezért, hogy akár kilóban, távolságban, vagy éppen súlyban akarjunk kitűzni magunk elé egy célt, aminek az érdekében ismét a sporthoz nyúlunk, fontos, hogy az minden esetben reális legyen, különben a csalódottság nagyon komoly gátló tényező lehet a rendszeres mozgás folytatásánál.

 

Mire figyeljünk újrakezdőként, kondipark

 

Előfordulhat mindenkivel, hogy idővel csökken a lelkesedése. Ebben az esetben nagyon jól jön, ha van egy vagy akár több olyan edzőpartnerünk, akire számíthatunk, és amennyiben holtponthoz jutunk, akkor képes átsegíteni minket a nehéz pillanatokon. Természetesen ez oda-vissza érvényes, így már csak a másik miatt sem fogjuk feladni idő előtt a rendszeres mozgást, hiszen előfordulhat, hogy az edzőtársunk szorul rá a mi biztatásunkra.

 

Mire figyeljünk újrakezdőként, csapat

 

És amivel kezdenünk kellett volna:

  • a  megfelelő bemelegítésre és a nyújtásra talán még több időt kell szánnunk,
  • ha komolyan gondoljuk, hogy sérülésmentesen kívánjuk újrakezdeni a sportot.

Azt pedig mindig tartsuk szem előtt, hogy maximálisan becsülendő, így önmagunkra is nagyon büszkék lehetünk, ha az újrakezdők táborába tartozunk!

 

i