Az ellipszis tréner, a narancsbőr gyilkos - így tüntesd el a zsírt az ominózus helyekről

Ahogy melegszik az idő és rövidülnek ruhadarabjaink, úgy válik egyre zavaróbb problémává a narancsbőr, az úgynevezett cellulitisz.
A cellulitisz nem csak esztétikailag előnytelen, de egészségügyileg sem kecsegtet sok jóval: a helye jelzi a gyenge nyirokkeringést, a bőr kötőszövetének gyengülését és a zsírban megkötött toxinokat.

Ha szeretnél leadni pár kilót, és emellett eltüntetni a narancsbőrt a kényes helyekről, kiváló partnerre lelsz mindehhez az elliptikus tréner személyében.

Megjelenésének kedvezhet az öröklött hajlam, de ha így is van, ebbe egyáltalán nem kell beletörődnöd. Sokat tehetsz ellene erősítő edzéssel, kontrollált étkezéssel, a folyadékfogyasztás optimalizálásával és egy olyan szuper kardiógéppel, mint az ellipszis tréner.

Az ellipszis tréner előnyei

Ahhoz, hogy valóban oda hass, ahova szeretnél, fontos, hogy helyesen használd, ezt egyik korábbi cikkünkben már ki is veséztük. Egy másik bejegyzésünkből pedig megtudhattad, milyen tulajdonságokat vegyél figyelembe ellipszis tréner vásárlásakor. 
Nem csak erőedzések előtt tehet jó szolgálatot, mint bemelegítő eszköz, hanem segítségével brutál vérpezsdítő intervall-, kör-, állóképességi edzéseket tudsz végezni.

Az elliptikus tréner:

  • átmozgat tetőtől-talpig, így formálja a tested,
  • aktivizálja a nyirokkeringést, ezzel segíti a gyulladáskeltő és méreganyagok kiürülését a szervezetből,
  • kíméli az ízületeket, hiszen minden egyes lépést megúszunk vele "becsapódás" nélkül,
  • csendes, így nem kell lemondanod az edzés miatt a kedvenc TV műsorodról sem,
  • változatos programjainak köszönhetően nem unalmas,
  • monitorozhatod vele a teljesítményed,
  • pulzusmérője segít, hogy a célodnak megfelelő tartományban dolgozz,
  • erőnlétedhez igazíthatod a terhelést,
  • váltogathatod az alsó- és felsőtest erőteljesebb munkavégzését.

Mutatunk is egy komplett edzéstervet ellipszis tréner hatékony használatához

Bemelegítés: 10 perc ellipszis tréneren

  • 3*20 guggolás (20 mp szünetek a sorozatok között)
  • 5 perc ellipszis intenzívebb lábmunkával
  • 3*20-20 kitörés (folyamatos lábcserével, sorozatok közti pihenő nélkül)
  • 5 perc ellipszis intenzívebb lábmunkával
  • 3*20-20 fellépés padra/sámlira/puffra (sorozatok közt 20 mp pihi)
  • 5 perc ellipszis intenzívebb lábmunkával
  • 3*20 csípőemelés 1 lábon (felváltva, pihenő nélkül)
  • 5 perc ellipszis intenzívebb karmunkával
  • 3*15 fekvő (20 mp pihenő sorozatok közt)
  • 5 perc ellipszis intenzívebb karmunkával
  • 3*15 tolódzkodás (20 mp pihenő a sorozatok közt)
  • 5 perc ellipszis
  • 3*1 perc váltott térdhúzás tenyértámaszban
  • 3*1 perc pókember
  • 3*30-30mp oldalsó plank

15 perc ellipszis tréner levezetésnek.

Az erősítő gyakorlatok közé így be is került 30 perc kardió, melynek erősségét Te határozhatod meg. Minél több erősségi fokozat van a gépen annál jobban ki tudod használni! A Robust Premium Panama elliptikus tréneren például 16 különböző fokozat közül választhatsz és 24 programmódot állíthatsz be.

Az itt bemutatott edzéstervben a lábgyakorlatokhoz mi intenzívebb lábmunkát tettünk, a felsőtesthez pedig intenzívebb kart. Így garantáltan megmozgatja a keringésed, nem lesz többé pangó szövet - szóval viszlát narancsbőr! 

 

i