A téli időszak sokak számára a begubózás hónapjait jelenti, amikor a lehető legtöbb időt töltik a meleg, zárt lakásban, házban, még a munkahelyre is úgy mennek, hogy csak túl akarnak lenni a szabadban való lépéseken. Ilyenkor következik be sokaknál az, hogy a tavasztól tél elejéig lemozgott kilók újra felszaladnak és az elért eredmények füstbe mennek, a fittségi index visszazuhan és ez még egy lapáttal rátesz a téli depresszióra. Főleg, hogy tavasszal kezdhetnek elölről mindent, hogy majd a következő télen az is a semmibe menjen. Miért kell ennek így lennie? Nem kell! Ki kell lépni a képzelt komfortzónából és meg kell látni, hogy a tél a maga nemében igenis szép.
Na jó, ha nem is tetszik, akkor is észre lehet venni, hogy semmiben sem gátol. Ha valaki a szabadban szeretett futni, télen is megteheti. Nem kell ehhez más, csupán megfelelő öltözet és megfelelő folyadékpótlás. Ha eleget iszunk, a szervezet fűtőrendszere hatékonyabban működik, nem akarnak majd lefagyni a végtagjaink a téli futóedzés közben.
A levegő a legjobb szigetelő, ezt nem szabad elfelejteni. Számos különböző talpbetétet be lehet szerezni, a merino gyapjús az egyik legjobb, ezzel kiegészítve a cipőt, valamint hidegre kifejlesztette sportzoknival, máris el van intézve a láb kényelme, melegen tartása.
De ha nem akarunk kilépni a téli hidegbe, akkor is van megoldás. A fitnesztermek kínálatában számtalan eszköz áll rendelkezésünkre vagy pedig otthonra is beszerezhetünk például egy futópadot. Jön a karácsony, esetleg a kívánságlistára is fel lehet írni, ha van rá mód.
A ProForm futópad például a tökéletes kültéri futóedzés élményét adja, miközben nagy pontossággal méri a pulzust, és rezgéscsillapítójának köszönhetően védi az ízületeket. A ProForm futópad modellek szinte mindegyike összecsukható kivitel, így helyet sem foglal használaton kívül. A futópad termékek nagy része különböző edzésprogramokkal segíti a hatékony működést.